Osztálytalálkozó előtt

A sétáló utcán munka utáni nyugodt nézelődés közepette tolom hazafelé magamat a kerékpárommal, amikor arcátlanul lesziáz egy nagy darab, őszes halántékú szakállmanó, a szeme alig látszik ki. Miheztartás végett visszaköszönök: "Jó napot!" - gondolom, ébredj koma, valakivel összekeversz! Nem adja föl. Jön utánam: "Nem Te vagy Novák?" 

Hoppá!

Mereven bámulom és próbálom a nyári maradék agysejtjeimet koncentrációra fogni, kihorgászni valami emléknyomot. Szerencsére folyamatosan beszél, mimikája megidézi 30 évvel ezelőtti önmagát. Ott ült a jobb oldali padsorban... Nem hiszem, hogy az alatt a négy év alatt összesen beszélt volna ennyit. De hogy szólítsam meg? A neve nem kopogtat poros emlékeim ajtaján.

Ő csak mondja, mesél megállíthatatlanul. Rokkant nyugdíj, rehabilitáció, visszavették, megadták, zsugor, műtét, kórház, lappangás ... Hollósi. Formálja hirtelen nevét a szám....honvédség, véradás, máj, Hepatitis B, nyelőcsőgyűrű... Már csak a keresztneve hiányzik. Miért nem jön az emlék, senki más Hollósit nem ismerek.

Nem jön a találkozóra. Éppen befekszik az orvosok keze alá. Mindenkinek azt üzeni: "Menjetek el vérvételre! Derüljön ki idejében, ha vírus van a véretekben" Nála 25 éve lappang.

Én átadtam az üzenetet. Most.

Szia Jenő (MEGVAN)!

Jobbulást!

Az idei Országos Playback Találkozó kapcsán hangulataim, érzéseim

Tehetetlenségem

10 órakor indultunk. Nehezen kezdődött a napom, mert Gyurival nem tudtam beszélgetni, pedig egymás mellett ültünk három órát a vonaton, gyalogoltunk a legforgalmasabb pesti utcákon. Tudattalanul arra vártam, vártam, hogy majd csend lesz és hallom a hangomat. Délután négykor felfogtam, hogy hiábavaló várakozás ez. A kocsik dübögtek megállíthatatlanul. Feladtam. A pestiek ezt ingernek nevezik. Bennem a haragot ingerelte ...

 Csak másnap jöttem rá.

Zavarodottságom
Megérkeztünk a Fogasház utcájába, a rendezvény helyszínére. Csak néztem a házszámot a falon, megdöbbenve és riadtan. Erősen vakolathiányos téglafal, mocskos vak ablakokkal ...  Ide kell bemennem? Veszélyesnek tűnő omladozó házfal bámult vissza rám közönyös megvetéssel. Magamra pillantva megvizsgáltam öltözékemet, úgy tűnt nem illünk össze: a homlokzat és én. Mit volt mit tenni, hogy ne bámuljuk egymást tovább, besurrantunk a szárazkapun.

A valaha víg napokat élhetett lakóház belső udvarában enyhe szellő simított meg. Öreg fák biztattak: van élet a falakon belül.

Felhevítettségem
Négykor kezdődött a Pepita workshopja a célból, hogy összemelegedjünk. Sikerült a külső 35 fokot 45 fokra hevíteni! Köszönöm Pepita Gábornak kreatív ötletét, őszintén. Pepita Beától megtanultam a fotomontázs technikát. Ebben a két órában teljesen kimerítettem tartalékaimat, alig vártam, hogy az előadás néző szerepének koncentráció- és gondolatmentességét élvezzem. Üressé lettem.

Otthonosság érzésem​
A Még 1 mesét akciócsoport  otthonosságérzésemmel ajándékozott meg. Mintha régről ismernénk egymást, mintha egy iskolába jártunk volna. A playback iskolába!
Szücsit figyeltem,  a viharsarkit. Érzékeny lelkű, Krisztus arcú, szelíd tekintetű fiatal férfi. Játszik a szavakkal. De jó, hogy felhívott!

Vágyam
Inni az Élet vizéből, itatni a szomjazót! Létrehozni a találkozót a Viharsarokban.

Lélekmelegítő találkozás

"Hej, tulipán, tulipán
Ez a hely az én hazám
Ide jöttem világra
Remélem, nem hiába"

Hajtmann Ildikó énekelt nekünk ma este a Csabagyöngye színpadán. Erről álmodtam. Arról, hogy egyszer egy egész estet beívelő dallamhullám áramlik Ildi szívéből. "Az álmot meg nem álmodni, úgy sem tudod..."
Lelkem könnyű pilleként reppent. Testem minden sejtje befogadóvá vált. A szívem kinyílt, a tüdőm kitágult, könnyeimben fürdött az arcom. Fölhevült lelkemben magammal hoztam ősanyáink tulipánját, az Úr szerelmét.
Haiku fogant bennem:

Találkozás

Áradó hála

felzubog, sír az élet 

Teérted, Uram

Angyali hangra

nyíló szívem: Fogadd el!

*

Köszönöm, Uram.