Amolyan évzáró hangulatban érkeztem a Csabagyöngye aulájába, ahol barátnőm éppen a szokott termünk kulcsát próbálta megszerezni. Sikertelenül, de még nagyobb teret kaptunk játszani. Kellemes - bár nem természetes :) - hűst varázsolt a ház népművelője számunkra, a Sorsfonó Műhely régi, régebbi tagjai és az új kíváncsiak számára.
A ház pincéjében pórul járt kellékeink (Blanka által illatossá varázsolva) felfrissülten kínálták magukat a rögtönző játékra. Miután kissé megismerkedtünk egymás céljaival, néhány bemelegítő játékkal megérintettük saját bizalom és önbizalom rétegeinket. A magam részéről még mindig csak magamban bízok, vakon senkiben. De ez nem újdonság számomra, én így nőttem fel.
Játékmesterként hallgattam meg Sára igényét a biztonságos érintés fontosságáról, a szabadsággal járó bizonytalanság érzésével szemben. Meghatott Lujza története, melynek kulcsmondata: "Bármilyen veszélyek keresztezhetik utamat, Isten védelmében nem érhet baj."
 |
| Lorenzo Quinn |
Majd Györgyi szívén keresztül bekukucskálhattam a lezárt vasajtó mögötti titkos féleleméhez. Azután részese voltam Ildi belső vívódásának: Hol vannak a határaim? Ella végigvezetett ambivalens érzés hullámain, amikor saját korlátait készül átlépni: "De jó lenne! - Jaj! Nem merem. - Mi mindenből kimaradok! - Itt megengedhetem magamnak". Megnyugvással zárta a hullámzást.
Megismerkedtem Feri természetes természetével, ő pedig a playback színház mesélőjének nyújtotta különleges ajándékkal: őt tükrözte a csapat egy kórussal felerősítve.
Elégedettséggel, AHA élményekkel, bátorsággal, fáradtsággal, büszkeséggel, nyitottsággal, félelemmel, pedagógiai rálátással, és mindenképpen tudatosabban zártuk a napot, a nyár szünet előtti utolsó alkalmat.
Találkozunk szeptemberben, 10-én.
A nevek bár valós személyeket képviselnek, kitalált nevek. Csak mi tudjuk, kiről szólt a történt, vagy mi sem, mert most az én emlékeimen keresztül érezhetitek meg azt, hogy miben volt részünk. Más talán másképpen emlékezne. A fontos, hogy van mire emlékezni.
