Kilenc - tíz éves kislány voltam, amikor új tanár néni érkezett a kis falusi iskolánkba. Törékenynek tűnő, széles mosolyú, energikus huszonéves éves fiatal nő volt Kugyela Anna. Hullámos barna rövid haja nem akart engedelmeskedni a fésűnek. Pedagógusi elképzelései nem engedelmeskedtek az akkori uralkodó szemléletnek. Ő valóban azt gondolta, hogy az éneklési készség, a zenei hallás gyakorlással fejleszthető képesség. Állhatatosan hosszútávra tervezett.
Negyedikes alsósok voltunk, amikor bejött hozzánk, az osztályba és megkérdezte, ki szeretne kórusban énekelni. Én valahol a hátsó padban lapítottam. Nagyon vágytam volna kórustag lenni, olyan nagylányosnak tűnt a lelkesítése által, de nem mertem jelentkezni, úgy tudtam nincs hallásom és hamis vagyok. Mintha hallotta volna belső hangomat, vagy mások sem jelentkeztek - már nem emlékszem. Kijelentette: "Ha szeretsz énekelni, az már elég, bízd rám, hogy eldöntsem alkalmas vagy-e!" És mi rá bíztuk magunkat. Mindenkit megénekeltetett és mindenki megfelelt.
Elkezdődtek a rendszeres próbák... Éneklő raj lettünk. Csillebércre jártunk más éneklő rajokkal. Az iskolai kórussal rendszeresen versenyekre jártunk, majd a rádióba is elvitt bennünket a Bródy Sándor utcába. Azután a rádiót hozta Kondorosra felvételt készíteni. Kiépítette az utazó zeneiskolát, szolfézst tanított és mindig lelkes volt. Egyszer külön díjat kaptunk: a "Mosolygó kórus" - majd százan őt tükröztük vissza.
Még 17 évig énekeltem kórusban. Sárhelyi Jenőné Lenke nénivel, Ugrin Gábornál, Rázga Józsefnél. Azután megszületett a fiam. Ő most 25 éves. Húúú! Ennyi kórus nélküli évet hagytam ki! Persze sokszor terveztem ezidő alatt, hogy visszatérek vagy kapcsolódom valahová, de felülíródott.
Békéscsaba újratelepítése 300. évfordulójára összvárosi kórus hangversenyt hirdetettek a karnagyok, ahová külsősök is csatlakozhatnak. Csatlakozni vágyom.
De épp most? Fekszem az ágyban nyugodtan, melegben. Édes Emberem mindennel kiszolgál, amit csak megkívánok. Meghűltem, fáj mindenem, beszéd hangom sincs. Kimenjek a hidegbe? Jaj! Énekelni nem lehet most ezzel a hanggal. Nem baj! Majd a fülemmel tanulom addig a dalokat! - gondoltam és nekicihelődtem.
A próbán kaptam kottát, ismerősök közé fészkelődtem majd Hajtmann Ildi bemelegítést játszott velünk... Hát ez milyen Jó! Itt nem lehet nem énekelni! Én a fal része vagyok - mondja Ildi. És elhiszem. Érzem a hátulról alapként dübörgő férfi energiát, csilingel a háztetőn a szoprán. De meleg, ismerős benne lenni ebben az áramlatban, melyben a nyugalom és a világgal való egység érzete árad.
Mikor két óra múltán haza értem, meglepődve tapasztaltam, hogy energikusabb vagyok és a közérzetem is kedvezőbb, mint mikor elindultam. A zene, az éneklés, a közösség gyógyít?
És akkor eszembe jutott Kugyela Anna. Ani néni! Köszönöm.
1978-ból
