Írásos történetem 2016. február 28-ára, a Rögtönzések Színháza mint
ÜVEGGYÖNYGYJÁTÉK: Élmények,
visszajelzések, varázslatok című playback színházi előadásához
"Senki nem lehet próféta a saját hazájában" -
idézte sokadszor anyám a mondást a panaszkodásomra, amikor sajnálkoztam, hogy
engem csak úgy ismernek Kondoroson: "a Magdi lánya", vagy "a
Matyi lánya"... Én itt nem vagyok valaki - hallom hisztimet. Anyám patikus,
mindenki ismerte, apám sofőr, őt is mindenki ismerte: amolyan “nagyon rendes
ember, ha nem iszik”. Megtanultam támasz lenni, felelősséget vállalni korán.
Akkor húsz éves voltam (a falu óvodájában óvónéninek
készültem: játszani tanultam a gyerekekkel). Ma harminc éve annak, hogy
messzire költöztem. Csak a lomha falumból el! Ahol mindig viselkedni kell!
Megtanultam kivívni magamat. Máshol.
2004 óta játszunk playback színházat Békéscsabán. Azóta anyám
sokszor ajánlotta, kérte, hogy szervezzünk előadást Kondoroson is. Én nem sokat
tettem azért, hogy megvalósuljon az otthoni előadás. Miért, miért nem? Talán a
dacom akadályozott? Hadd játsszam ki magam ott, akkor, úgy, kedvemre, ahogy én
akarom!
2012-ben - újra - szakítottam korábbi magammal, aki támasztékként
valaki mellett, csak mellékszerepet vállal saját életében. Eloldottam
kapcsolatomat azzal a kolléganőmmel, akivel addig közösen playback-eztünk.
Korábban 2000-ben éltem át hasonlót, amikor elváltam a férjemtől. És mint
akkor, újra kinyílt a világ, szabaddá lettem. Se házastársként, se barátként
nem dolgozom, mint segítő, csak a szakmában, “hivatásos” kliensekkel.
Megalakult a Sorsfonó Társulat. Elmentem a Fogaras Házba,
elvittem magammal két társulatot Tiszaligetre, bemutatkoztunk az RS9-ben. Szervezzük
a 6. OPT-t. Játékra hívok, akit lehet.
Négy éve földijeim is játszanak velem, valahogy odakeveredtek
a műhely munkákra, előadásokra. Tavaly kitalálták, hogy mutassuk meg magunkat
Kondoroson is, meghívták a Sorsfonó Társulatot. Hát persze!
Minden természetes, hogy ismerem az utat, a parkolót, a
bejárót, hogy ismernek az emberek, akik a sorokban ülnek. A tanítónő, az
iskolatitkár, szomszéd .... , akik eddig
is figyeltek, hallották ..., DE MOST: eljöttek érezni. Készültek
történetekkel, meleg pogácsával, süteménnyel vártak, a végén ajándékkal: kézzel
hímzett kötényeket kaptunk a kondorosi csárda képével. Úgy fogadtak, mint a
régen látott rokonokat. Ahogyan soha, sehol.
Az itthon, az Békéscsaba, az otthonom Kondoros. Jó volt újra
otthon lenni! A sorokban tudni a családomat, az anyámat, a fiamat. Mellettem a
színpadon a párom, a játszótársam.
Apám már nem él. Helyette, az udvaron óriás diófa áll, amit ő
ültetett, amikor a családunk született. Jól van ez így.
Akkor este a Sorsfonó Társulattal kivívtuk a playback színház
helyét Kondoroson. 50 évesen megadtam magamnak a játék szabadságát otthon is.
Mi ez, ha nem varázslat?
