Fotó: Muriel de Seze / Getty Images Hungary |
Az autogén tréning nevű relaxációs eljárás főként J. H. Schultz nevéhez kötődik. Ez az egyik orvosi szempontból a legjobban megalapozott és a legtöbbet kutatott relaxációs módszer, amely erősíti a test öngyógyító folyamatait. Az autogén tréning saját erőnkből merít, saját aktivitásunkat használja fel, ahogyan azt a neve is kifejezi – autogén módon.
Az autogén tréning (AT) lényege, hogy a rendszeresen, tréningszerűen végzett gyakorlatokkal – belső koncentrációval és önmagunkra irányuló passzív figyelemmel - létrehozzuk a pszichés és testi-lelki ellazultságot. Ebben az alvás határán lévő relaxált állapotban elménk befolyásolni képes testünk ön-regulációs rendszerét, amely a keringést, szívritmust és légzést is kontrollálja.
Az autogén tréning eljárás lehetővé teszi a stressz csillapítását oly módon, hogy autonóm idegrendszerünket megtanítjuk ellazítani. Ez a módszer a “passzív koncentráció” fogalmára épül: vagyis azáltal próbáljuk meg elérni az ellazulás során megfogalmazott célunkat, hogy nem dolgozunk rajta aktívan, csak hagyjuk, hogy az érzések megtörténjenek.
Ezt a módszer úgy teszi lehetővé, hogy a rendszeres gyakorlással a testi és pszichés működésünket aktuális céljaink megfelelően leszünk képesek szabályozni. Életünk során megtanultuk, hogyan legyünk képesek akaratlagos feszültséget elérni testünkben és elménkben abból a célból, hogy teljesítményünket fokozzuk. Akaratunk és figyelmünk koncentrálásával egy cél elérése érdekében hatalmas energiákat tudunk megmozgatni. Sajnos a "feszültség megtanulása" mellett azonban elmulasztottuk megtanulni a „feltöltést” hogy hogyan kell feloldódni, ellazulni.
Akinek az én hangom kell még a gyakorláshoz, adja meg az ímélcímét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése