Kezdő családgondozóként az ügyeleti napomon bejött egy édesanya a családsegítő szolgálathoz. Sírva panaszolta, hogy hónapok óta nem látta felnőtt fiát, akivel az utolsó találkozásakor összezördültek és azóta nem tudja, mi van vele. Folyton rágondol, de nem meri felhívni, mert biztosan nem akarna vele beszélni vagy olyanokat mondana, ami újra fájna. Tanácsot kért, mit tegyen.
Játsszuk el! - javasoltam. A legjobban Ön ismeri a fiát. Legyen Ön a fia,én pedig Ön leszek, s felhívom.
- Édes kisfiam! A legutóbb haraggal váltunk el és én mindazóta Rád gondolok, mi lehet Veled.
- Szia Anya! Örülök, hogy felhívtál. Én már el is feledtem, amin összekaptunk ... - és mesélte, mi történt vele, mivel tölti a napjait, stb. Az anya félelmei nem jelentek meg a szerepcserében fia bőrébe bújva.
 |
| a képek csak illusztrációk |
A mintha beszélgetés végén az anya megnyugodva elment, még az adatait sem vettem fel (adminisztrációs hiba!). Felőle nem hallottam többet, nem jött vissza, nem találkoztam vele. De nem nyugtalankodtam miatta.
Három hét múlva felhívott és boldogan mesélte, hogy valóban felhívta a fiát és minden úgy történt, ahogy a "mintha" helyzetben. Azóta találkoztak is a fiával. Hálásan köszönte a segítséget.
„Az anyaság nem teszt, hanem vallás: egy szövetség, amelyre felesküdünk, egy ígéret, amit megtartunk.” (http://erdekessegek.eu/details.php?news=64#)
