- Csókolom! Lángos van? - Hallom a hangját a nyitott konyha ablak alatt. Kiabálva kérdi, nem feszéjezi a társasházi szomszédság, a belső udvar fültanúi.
- Lángos nincsen! - válaszolom.
A választ nem várja, nagy, emberes léptekkel sarkán koppantva jön az ablak alatt, csak jön, jön és nyílik az ajtó.
Alig vártam, hogy haza érjen. Megyek elé. Férfi, teli a mezők illatával, a fák erejével, a nap melegével szájon csókol: Megjöttem - mondja.
A tavasz még csak pillogott, amikor már hívták a kerti munkák, a metszés, majd az ültetések, a fű is burjánzik mostanra és vágni hívná...
Fáradt nagyon, tudom. Már tíz órája dolgozik. Nem mutatja, nem is mondja, csak abból látom, ahogy az ágyra dől este. De nagyobb az éhség most benne s enne már. Míg a végső ízesítést teszem a friss, meleg ételen ő a cicával játszik ötven négyzetméteren fogócskát. Látom, ahogy hajlik a háta, karja előre nyúl, fogná a macskát, de az menekül. Futva toppant, meg-megáll, ijeszti, az is megáll, de alig várja, hogy újra kergesse Gyuri. Ha Gyuri megáll, a macska incselkedve ráugrik a lábára s már tovább is áll. Élettől dobban, lüktet a ház.
Én csak nézem és nevetem. Mily erős és játékos az én Emberem.
- Gyere, együnk! - hívom.
A macska is kap vacsorát.
 |
| Luca Gyuri combján - pihenés |
Már sötét van. A nyári meleg enyhülést ad nekünk, a lenyugodott nap nem perzsel tovább. Gyuri még nincs itthon, de én már vízszintbe helyezem magam. Talán olvasok, talán megnézek egy filmet. Vagy hallgatom az belső monológot, holmi munkából hozott konfliktusról...
A macska felugrik az utcai ablak párkányára. A sötétítő függöny takarásában is hallom, hogy farka izgatottan legyez.
Hall valamit. Igen. Csikorog a kerékpárfék. Már én is hallom. Megjött Gyuri. Az ablakhoz lép. Köszönti a macskát, aki egész testével örömöt árasztva dorombol. Mikor Gyuri elindul a kapuhoz, a macska már a bejárati ajtóban várja gazdája illatát. Még húsz méter. Leteszi a lépcsőházban a kerékpárt. Nem gyújt villanyt. A kerékpár lámpájának fénye elég neki. Határozottan nyitja az ajtót.
- Mi ez a sötétség? Már alszol? - kérdezi.
Nem szólok. Maradok az ágy tetején. Kissé megbántva, hogy ily késői órán tér haza, várom, hogy megérkezzen hozzám.
Ő jön, át a folyosón. Belép a szobába, megkerüli az ágyat, piros-szürke pólója portól fáradt. Őszes hosszú copfba fogott haját megkócolta a nyári szél, levelek díszülnek benne. Jön mosolyogva és ajka pecsétjét nyomja számra. Beborít a nyári kertek földillata.
Minden rendben van már. Aztán faggatom, hol, merre járt s ő mesél.
*
A Tisza-tóhoz mentünk utolsó nyaralásunkra. Én vezettem 125 km-t. Reggel készítettem elemózsiát, de csak magamnak, mert Gyuri kifejezetten nem kért. Csak a friss pékárut, kenyeret szerette, nem akart tegnapit enni. Nyaraláskor szeretett helyi ízeket megkóstolni. Azért tettem duplán, hátha megkívánja, ha én eszek. De én sem ettem, sokáig.
Már elég közel jártunk, amikor elemi erővel rám tört a farkaséhség. Kibírom - mondtam, bár ő bíztatott, hogy álljunk meg. Nem álltam meg, csak a nyaraló ház előtt. Akkor, még ott, a kormány mögött felfaltam, amit hoztam. Egy percet sem tudtam volna várni. Gyuri nem kért belőle, viszont keserű düh, csalódottság ült az arcára. Csak ült még hosszan, miután én jóllakottan kiszálltam a kocsiból.
Bepakoltunk, kipakoltunk, elhelyezkedtünk, megismerkedtünk a házigazdával. De Gyuri arcán maradt a dühből egy csalódottság. Tudtam, hogy éhes és friss étket akar. Javasoltam, hogy keressünk éttermet. Nem akart menni, tudván, hogy én már nem vagyok éhes. Én pedig nem hagytam, hogy hárítson, azért, mert én ettem - és tényleg nem voltam éhes, de a szeretett ember éhségének érzete bennem is élt.
Kértem, hogy menjünk: -Én majd eszek egy levest, az jólesne. Te pedig ehetsz, amit te kívánsz!
Felcsillant a szeme. Ez így rendben van. Mindketten enni akarunk. Elindultunk végig a gáton. Első utunk volt, amit azután többször megtettünk. Egy kikötő étteremben rendeltünk ebédet. Isteni ízek oldódtam a számban. Gyuri kisimult. Én elégedetten hátra dőltem. Meglettem volna a leves nélkül is, de sokkal fontosabb volt, hogy neki jó érzése legyen.
*
